2010. szeptember 09., csütörtök - Ádám napja
Kezdőlap

 






examen

 




 


Sőt, eszik is velük

2010. MÁRCIUS 14. NAGYBÖJT 4 VASÁRNAPJA - "C" ÉV

Lk 15,1-3. 11-32

Sőt eszik is velük - A közös étkezés közösség jele, a legnagyobb megtiszteltetés a nomádoknál.  Akárkit ma sem hívunk meg magunkhoz. Az írástudók méltatlankodás érthető, és annál nyomatékosabb a jel, amelyet Jézus ad nekik, nekünk, mindnyájunknak. Ki nem ismer magára a nagybbik testvérben? Az vagy farizeus maga is, vagy egy szent. Az idősebbik a "mintafiú." Talán mintaként is emlegették a kisebbik előtt, és ez vette rá, hogy világgá menjen. Nem könnyű egy mintagyerek öccsének lenni. Ebben megint mások ismernek magukra. Hisz épp ez a csodás ebben a történetben: bármennyire fiktív is, annyira, de annyira igaz, annyira a mi történetünk!


 
Azokban a napokban: Vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és írástudók méltatlankodtak miatta. "Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük" - mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökségem rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük a vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrét a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, s megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt ás életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt - felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte őt. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. S te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál neki. Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült. Lk 15,1-3. 11-32
 

 
Sőt eszik is velük - A közös étkezés közösség jele, a legnagyobb megtiszteltetés a nomádoknál.  Akárkit ma sem hívunk meg magunkhoz. Az írástudók méltatlankodás érthető, és annál nyomatékosabb a jel, amelyet Jézus ad nekik, nekünk, mindnyájunknak. Ki nem ismer magára a nagybbik testvérben? Az vagy farizeus maga is, vagy egy szent. Az idősebbik a "mintafiú." Talán mintaként is emlegették a kisebbik előtt, és ez vette rá, hogy világgá menjen. Nem könnyű egy mintagyerek öccsének lenni. Ebben megint mások ismernek magukra. Hisz épp ez a csodás ebben a történetben: bármennyire fiktív is, annyira, de annyira igaz, annyira a mi történetünk!
 
Néhány apróság könnyen elkerül figyelmünket. Az első: bár a kisbbik kérésére, az Atya mindkét fiú örökségét kiadta. Azt tudjuk, mit tette vele a kisebbik: elmulatta! De mit tett a nagyobbik. A szemrehányásból, melyet majd apjának tesz, -még egy gödölyét sem adtál - arra következtetünk, hogy a pénzt a matrac alá tetet, és tovább dolgozott reggeltől estig, mint előtte. Az idősebb fiú workoholic. Az idősebb nem tud mulatni, élete örömtelen robot. És, persze fösvény. Ez egyike a főbűnöknek, egyenrangú a bujasággal, amit öccse szemére vet. Az idősebbik csak mások hibáit látja, de nem a magáét. A történet kissé önkényesen viseli a tékozló fiú címet lehetne ez a fösvény báty története is. S persze a tékozló Atyáé, aki mindkettőt szereti, mindkettőjükre pazarolja szeretetét! Ideje elhatároznunk, a három szereplő közül kivel azonosulunk?
 
Kiss Ulrich SJ
 
 
Ha rendszeresen akarod kapni a vasárnapi gondolatokat, vagy szeretnéd barátaidnak ajánlani, akkor szívesen küldjük a jövőben elektronikus úton, e-mailben. Elég egy üres üzenetet küldeni a következő címre: kissulrich-homilia-subscribe@yahoogroups.com 
De megtalálsz minket a jezsuita párbeszéd portálon is: http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=946.
Ajánlhatod német barátaidnak a német változatot! http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=971 Feliratkozás, egy üres üzenet küldésével a következő címre: kissulrich-Sonntag-subscribe@yahoogroups.com
Ha nem óhajtod többé, hogy házhoz küldjük az anyagot, elektronikusan lejelentkezhetsz, ahogy bejelentkeztél: kissulrich-homilia-unsubscribe@yahoogroups.com címre küldött levéllel. Ha meg szeretnéd indokolni, amiért hálás lennék, kérem, írj egyidejűleg pár sort nekem: kiss.ulrich@jezsuita.hu
cikk küldése emailen

Nyomtatóbarát verzió
 

A rovat alrovatai:

 

 




Előző hónap
  2010. SZEPTEMBER  
H K S C P S V
30 31 01 02 03 04 05
06 07 08 09 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 01 02 03
Következő hónap

Szülők fóruma
Jézus Szíve templom
2010. 09. 12. 10:00
Cigánypasztorációs Műhely
Párbeszéd Háza
2010. 09. 15. 18:00
6.45 Faludi Filmklub
Uránia Nemzeti Filmszínház
2010. 09. 15. 18:45



LELKIGYAKORLATOK:

PÜSPÖKSZENTLÁSZLÓDOBOGÓKŐKOLOZSVÁR



 



Hírlevél
Általános Hírlevél
Küldés